| Egy bátor férfi járta akkor Budapest utcáit. Fényképezett. 1956 október 23-a és november 11-e között. Hogy legyen jel. Tanúság - háborúról, tisztaságról, hősökről, vérről. Aztán a jeleket a lélek megint sivárrá tett termeibe kellett zárni. Több száz negatív lapult egy padláson hosszú, beteg évtizedekig, és a férfi meghalt. S mikor eljött ismét a szabadság, amely oly nagylelkű volt, hogy büntetlenül hagyta a gyilkosokat is, akkor özvegye odaadta a rejtegetett képeket a Történeti Hivatalnak. Csak egy feltételt szabott: sem az ő, sem férje neve nem kerülhet nyilvánosságra. - Mert hátha visszajönnek azok... - mondta, és maga előtt a földet nézte, sokáig.
|
