DVD Az 1983-ban készült film az akkor még távolinak tűnő 1991-ben játszódik. Egy sikeres csimpánz-hibernálás illetve felolvasztás után elérkezettnek látszik az idő az eljárás emberi egyedeken történő tesztelése is. Két férfi indul az ismeretlenben, illetve vállalkozik arra, hogy három évig "hűvösre tegye" magát. Albert biológus, főként a gyarapítása érdekében vállalja a feladatot. Maxot inkább a kalandvágy, no meg az anyagi elismerés vonzza. A televízió élőben közvetíti a nagy eseményt, amelyet a műsorvezető hölgy azzal a szlogennel zár: "Bármi baj van, bármi bántja, számíthat a nőtanácsra!" Aztán az idő dolgozik rendesen, és elérkezik a pillanat, amikor Maxot és Albertet kiolvasztják, de a két férfi úgy érzi, nincs minden a helyén. Egészségügyi jótanácsként, anno kaptak olyan információt, miszerint a hibernálás megszűntével mellékhatásként felléphet hallucináció vagy egyéb pszichés rendellenesség. De most, úgy látszik, másról van szó. Egy fehér, ablak nélküli szobában térnek magukhoz, ahol csupa nő rohangál körülöttük, akik közül egyébként senki sem hallott semmiféle kísérletről, hiszen akkor ők még nem is éltek, ugyanis most 2044-et írunk. Ez még csak a kisebbik baj. Az igazi gond ugyanis az, hogy a "háború" után a gyengébb nem vette át az uralmat a planétán, olyan sikeresen, hogy a férfiak ma már "nem létező kövületnek" számítanak, akikről csak a tankönyvekben lehet olvasni, és a szűznemzés miatt teljességgel lehetetlen, hogy egy XX-es kromoszómával ellátott egyed jöjjön a világra. De Maxot és Albertet nem "abból a kövületből" faragták. Kiváló lengyel szatíra, amely mára már kultfilmmé nőtte ki magát.
|