| "A kéziratok nem égnek el" - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának s főművének A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény - Bulgakc számos hányatott sorsú írásához hasonlóan - csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége.
A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgafás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényében sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiség...
Jelen, régmúlt és jövő, mítosz és valóság, fergeteges humor és emelkedett költőiség, bohóckodás és filozofikus mélység, finom, intellektuális motívumok szövevénye és izgalmas cselekmény úgy ötvöződik Bulgakov művében, hogy minden újraolvasással új regénnyé válik, mindig más titkait mutatja meg, s a körülöttünk vagy épp bennünk kavargó világnak mindig épp a legfájóbb bajaival szembesít.
|
