| Mahler élete fő célját a komponálásban látta; minden idegszálával a szépség fanatikusa volt, romantikus képzeletű művész, mély kedély, látnoki hajlamú prédikátori jellem. Művészete elsősorban mint emberi dokumentum értékes; hatalmas koncepcióval óhajtott végső komolyságú formát adni egy oly korszak széthúzó szellemi életének, amely nem volt alkalmas arra, hogy a művészet nagy formáinak terén teljes horizontú összefoglalást adjon. E tragikus formáló akaratban legértékesebb elem a művészi vallomás 1860-ban Kalischt-ban született. Ifjúkorát Csehországban töltötte, zenei tanulmányait Bécsben végezte s élete legszebb sikerei ehhez a városhoz fűződnek. Nagyszabású karmester egyéniség volt, nem ismert megalkuvást, szigorúan ragaszkodott az előadások művészi ideáljához s az előadóktól erejük állandó, teljes megfeszítését követelte. Ahol működött, mindenütt hatalmasan fellendítette a művészi közszellemet, de mivel nem respektálta a begyökeresedett megszokásokat és egyéni érdekeket, minden állásában csak ideig-óráig tudott megmaradni. Mint operaigazgató, 1888-91 között Budapesten vezette be először azt a művészi rendszert, amely később kitűnően bevált Bécsben is: a sztár-és vendégrendszer lehetőség szerinti kiküszöbölését. |
