"Siralmasan élnek, önök, uraim!"
Vonzódás az élet mély, lenyűgöző jelentéktelenségéhez, szomorú késő őszi napsütés, áttetsző levegő, élesen kirajzolódó pőre fák, szürke házak és szürke emberek – ezek Csehov írói világának elengedhetetlen motívumai. Különleges hősök helyett átlagemberek jelennek meg a novellákban, magányukba zárt, tétova, észrevétlen sorsú, esendő lények, akik részvétlenségtől kísérve vonszolják magukat a világban.
Melankólia, rezignáció, a boldogság pillanatnyi káprázata és a hiábavalóság érzése vonul át az írásokon az élet unalmas, egyhangú, nincs hová tartozni és nincs miben megkapaszkodni. Az emberek töprengenek és nem jutnak semmire, keresik egymást, de nem találják, elmennek egymás mellett, miközben mindenki csak a maga szorongásaival, kételyeivel és vágyaival foglalkozik. Csehov azonban az élet katasztrófáiba is megejtő édességet tud belopni, rövid, gyakran groteszkre árnyalt és poentírozott, feszültségükben is finoman rezdülő írásai a hétköznapiságot vonják a költészet világába. És ez akkor is így van, amikor reménytelen fájdalommal a hangjában így szól hozzánk: Siralmasan élnek, önök, uraim!
|
