| El tudnak Önök képzelni egy magyarórát, ahol ételrecepteket énekelnek a gyerekek? Ahol zeneművé komponálják az irlandi ürügulyást meg a reggeli kolbászos rántottát? Nem ahhoz kellene inkább ragaszkodni, hogy mindennap hozzák magukkal a tankönyvüket, annak érdekében, hogy a mélyebb jelentésekre vadásszanak, azok után kutakodjanak? Ha eddig nem tudták volna elképzelni ezt, Frank McCourt könyve nyomán akár még kedvet is kaphatnak hozzá, hogy kipróbálják. Az eredmény ugyanis lenyűgöző, s nemcsak azért, mert senki nem marad éhes az óra végén. Az ír származású Frank McCourt 66 éves volt, amikor megírta első regényét, amely rövid idő alatt hatalmas világsiker lett, sőt film is készült belőle. A gyermekkoráról szóló Angyal a lépcsőn című első kötetet három év múlva követte a De!, az Amerikába való beilleszkedés regénye, amely szintén nagy visszhangot váltott ki világszerte. A tanárember című önéletrajzi művében McCourt finom eleganciával és fergeteges humorral eleveníti fel azokat az eseményeket, amelyek a tanítás közben őt és tanítványait érték, s amelyek mindannyiuk számára életre szólóak maradtak. McCourt tanári módszerei finomak, irigylésre és követésre méltók, legyen az iskola és az osztály bárhol a világon. McCourt szerint a középiskolai tanár egyszerre jutasi őrmester, rabbi, váll (amelyre a diák ráborulhat, hogy kisírja magát), fegyelmező erő, énekes, másodrangú tudós, irodai adminisztrátor, bíró, bohóc, tanácsadó, divatdiktátor, karmester, sztepptáncos, kollaboráns, tökfej, pszichológus, sőt az utolsó csepp a pohárban.
Pedagógusok számára McCourt könyve kifejezetten kötelező olvasmány! |
