| Aztán lenézett a szakadékba. A mély és sötét végtelenbe, mely hívogatta, puha, lágy öle biztonságot, nyugalmat ígért. Démoni képzelet játszott vele. - Zuhanni jó, gyere, gyere! Örök csend és mélységes béke! Háborgó lelked itt végre megpihenhet. Odafent csak megaláznak, megtaposnak, egy senki és semmi vagy! Megbélyegeztek, így soha senkinek nincs szüksége rád! Ne gondolkodj! Ugorj! - suttogott egy félelmetes, rémisztő hang.
Kitárta karjait. A megerősödött szél összekócolta haját, ruháját fel-feldobra, reszkető lábakkal állt a szikla tetején. Hirtelen egy másik - a szellő suttogó hangja érte el érzékeit. Nemcsak fülével hallotta, a bőrén át a zsigereibe hatolt, végül sikollyá változott. |
