| Feltételezzük, hogy elszigetelt lények vagyunk, s "az én gondolataim az én gondolataim, a te gondolataid pedig a te gondolataid, és a kettő útjai sohasem keresztezik egymást." Valójában igenis összekapcsolódunk egymással egy olyan szinten, melyet a nyugati tudománynak még fel kell térképeznie, s még igen távol állunk attól, hogy azt világnézetünkbe tudjuk olvasztani. Ha szándékaim képesek befolyást gyakorolni egy tőlem távol tartózkodó személyre, ha gondolataid összeolvadhatnak az én gondolataimmal, és nem pusztán klinikai körülmények között, de bárhol a világon, akkor ez azt kívánja tőlünk, hogy megfontoltabbak és felelősségteljesek legyünk, nem csupán saját cselekedeteinket illetően, de azzal kapcsolatban is, hogy miként gondolkozunk más emberekről, és hogyan kommunikálunk velük.
Íme egy megtörtént eset. Az egyik pszichoterapeutát behívatta a klinika igazgatója, hogy magyarázatát kérje, miért épülnek fel, s hagyhatják el az intézetet hamarabb az ő betegei, mint kollégáinak páciensei. - Miért gyógyulnak gyorsabban a betegeid? Mit csinálsz másképp? - érdeklődött. Amikor a terapeuta elmondta, hogy imádkozik betegeiért, s úgy érzi, talán ez lehet a magyarázata az eltérő klinikai eredményeknek, nyomban megbeszélést hívtak össze a többi terapeuta részvételével, hogy megvitassák a helyzetet. Mindenki roppant nyugtalan volt a meglehetősen ellentmondásos gyógymód miatt. Végül utasították a terapeutát, hogy hagyjon fel az imádkozással, mert az "igazságtalan előnyhöz" juttatja pácienseit. ˙(Dr. Larry Dossey) |
