| Lőcse a hajdani Felső-Magyarország és a mai Szlovákia középső részén fekvő legészakibb régiójának, a Szepességnek szívében fekszik, a Magas-Tátra tövében, a Lőcsei-hegység délnyugati peremén, a Hernád mellékvizének, a Lőcsének a völgyében, Iglótól északra. Szepesség a hajdani Szepes vármegyével azonos, amit északon Lengyelorzság, nyugaton Sáros, délen Gömör és Abaúj-Torna, keleten Liptó vármegye határolt. A területet a középkorban a szlovákok ősei, a honfoglaló magyarok leszármazottai, lengyelek és német bevándorlók népesítették be. A szepesi városokat, így Lőcsét is német (szász) hospesek alapították. Lőcsét először valószínűleg II. Géza uralkodása (1141-1162) idején. A városka a tatárjárás idején elpusztult. Elmenekült lakói visszatértek, és 1245 táján új várost alapítottak a régi helyén. Első írásos említése (Leucha) 1249-ből való.
Kiemelkedő műemléke a város plébániatemploma, a római katolikus Szent Jakab-templom, mely a város szívében, a főtéren, a reneszánsz városháza mellett áll. A templom csúcsíves stílusban épült háromhajós álbazilika. Belső méretei: 49,5 m hosszú, 22 m széles. A középhajó magassága 19 m. Az egységes tér háromhajós felosztása a Szentháromság egylényegűségére hivatott emlékeztetni. A boltozatot 12 oszlop tartja az apostolok száma szerint. Eredeti öt kapuja Krisztus öt szent sebét jelképezte. Maga a templom, mint épület az anyaszentegyházat képviseli, benne a Szűzanya ölt testet. |
