| A Soros Alapítvány 1998-as pályázati lehetőségei között szerepelt egy tudományos igényű s egyben olvasmányos biográfia írása is, „melynek alanya olyan személyiség lehet, aki a huszadik század magyar történelmében kiemelkedő szerepet játszott, és életműve-pályája befejezett”. Célkitűzésül az Alapítvány olyan, a szigorú szakmai szempontoknak megfelelő életrajz létrehozását javasolja, amely egyben szélesebb olvasóközönséget is vonz. E könyv szerzője a fentieket megszívlelte. Egyrészt megköszönte az Alapítvány támogatását, másrészt igyekezve megfelelni a kiírásnak, egy meglehetősen ellentmondásos tulajdonságokkal rendelkező, ámde zseniális személyiség, az író – filozófus – művészettörténész – kritikus - református lelkész Fülep Lajos életrajzának megírásába fogott. Ugyan a könyv anyagának aprólékos összegyűjtése, a vallomástévőkkel való személyes kapcsolatkeresés több küzdelmes évébe telt, de hajtotta a választ a hős mélyebb megismerésének és jelleme megfejtésének a vágya, és hitt abban, hogy kincsre lel. És valóban, nem látványos, pepecselő munkája közben, egy-egy adat felszínre hozása számos esetben lett katartikus élménnyel gazdagabb, és ezek segítették kialakítani benne az egyre tiszteletreméltóbbá és elismerésreméltóbbá váló Fülep Lajos képét. |