| Hatalmas történeti tudás és kiváló lélekismeret jellemzi Szerb Antal novelláit. Szerzőjük úgy elevenít meg történelmi alakokat, hogy közben mindig önmagáról és koráról vall: a látszólagos tárgyilagosság mögött mély személyesség húzódik meg. S hogy mi még, arról Poszler György, a kötet szerkesztője számol be a novellagyűjtemény utószavában.
"Értékeket őriz, hagyományokat folyat. Szemléleteket robbant, formákat újít. Mélyen benne a nemzeti és európai kultúrában. Romantikus és racionalista. Misztikus és aufklérista. Romantikus, de már kételkedik is benne. Misztikus, de már mosolyog is rajta. És romantikában és racionalitásban, misztikában és aufklérizmusban és fölött, mélyen humanista. Ezért taszíthatta ki mindenfajta barbárság.
Szinte vallomásos próza - erős lírai vonzattal. Ironizálva, hogy tompuljon a vallomásos jelleg. Szkeptikusan, hogy tompuljon a lírai jelleg. Nem akar meghatódni, ezért félénken mosolyog."
"A mágus pedig karosszékében ült, és mikor ideje eljött, elbocsátotta lelkét az utolsó, legnagyobb egzaltációba. Érzékszervei egymás után maradoztak el, velük együtt a lágyság, az ízek, az illatok, hangok és a földi műtó képek. Azután megszűnt a test fáradt érzete is, a lélek szabadon bontotta ki szárnyát szabadabb síkokon. Ellenállhatatlan könnyebbség ragadta mind fölfelé, egyre magasabbra; a fény nőttön-nőtt, és a lélek határa egyre tágasabb lett. Lebegett a világosság tengerében, és ezt a tengert az Elfelejtés tengerének hívják: mert a lélek, mikor ideér, nem emlékszik már, hogy máshol is volt valaha, az örökké ittvalóság általjárja csodás nyugalommal, és elmúlik tőle az a rettenetes bilincs, melyet úgy neveznek: én vagyok."
|
