| "Az álom az emlékek piaca", mondta egyszer valaki. Már nem emlékszem hogy ki volt az, de nem is ez a fontos. A lényeg az, hogy egy reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy ezt a piacot körül kellene járnom. Úgy gondoltam, az emlékek felidézése, a régi élmények újbóli átélése nemcsak feszültségoldó hatású, hanem teremtő erejű is lehet, és szembesülhetek egykori önmagammal.
Izgalmas kérdések törhetnek a felszínre, és biztosra veszem, hogy e kérdések közül nem egyre választ is kapok majd; kiderül talán hogy mit, mikor, miért, és hogyan rontottam el, máskor pedig miért jártam sikerrel. Sosem rémültem meg a kihívásoktól. Sőt, inkább az "adj uramisten, de azonnal" lendülete jellemző rám, ezért aztán mihelyt elhatároztam, hogy összegyűjtöm a visszaemlékezéseimet, már szinte elintézettnek is véltem a dolgot. Sima ügy, gondoltam, csak le kell írni, pontosabban diktálni mindent, és rendben is vagyunk. Megszoktam, hogy az életemben mindig mindent az akaratom alakít. Sohasem szerettem sokat "lacafacázni", úgyhogy nekifogtam: hagytam, hadd zúduljon elő az emlékek özöne, kezdődjön a kirándulás a múltba!
A stílust illetően Voltaire barátom megállapításához tartom magam, aki azt írja: "Az írás a hang képe: minél hasonlatosabb, annál jobb." Keresetlen szavakkal, egyszerűen akarom elmesélni mindazt, amire az elmúlt hatvan évemből érdemes emlékeznem. Hogy valóban érdemes-e? Jó kérdés! Bízom benne, hogy igen. A sznoboknak és az esztétáknak pedig azt üzenem, ha valami nem tetszik, forduljanak Voltaire barátomhoz, aki többek között azt is kijelentette: "Nincs az a rossz, amiből ne születne valami jó!"
(Prológus)
|
