| "...Mert a politikai szöveg természetes igénye, hogy az olvasó figyelmét mindvégig és minden sorában a mondandójára irányítsa, s azt egyértelműen és érthetően fejezze ki. Úgy, hogy az iskolázatlan ember és az egyetemet végzett szakember egyaránt megértse. A politikai szöveg írója tehát nem beszélhet kiválasztottakhoz, nem »művészkedhet«."
"Mindezek tudatában tán azt mondhatom, hogy bennem, a politikusban, értelemszerűen két író él. Az első, aki az író voltában »kitalált« (megélt) mondanivalót »művészileg« igyekszik megformálni, a második, aki a bennünket körülvevő köznapok, az élő valóság valamely szeletét teljesen egyértelműen, formailag lemeztelenítve törekszik megfogalmazni. Olykor külföldi államfők, olykor politikus-kollégák, de javarészt általa teljesen megválaszthatatlan olvasóközönség, tehát a klasszikus »mindenki« számára. Mégpedig félreérthetetlenül.
Mindkét írói »eljárásmódot« ismerem: a szépíróét, aki a könyveit megvásárló és a mondandóját feltehetőleg pontosan követni képes olvasó, vagy színházi néző számára ír, tehát megengedheti magának a művészi »kétértelműséget«, sőt többértelműséget is, de a politikus íróét is, aki ezzel a kiváltsággal nem élhet, mert a szavainak »aranyfedezete« nem művészi, hanem egyértelműen morális természetű.
Ez a két író-lét a művészi felelősséggel és a könyörtelen igazmondás felelősségével küszködő író ellentéte, életem egyik nagy kalandja volt."
A Sodrásban első kiadása 1998-ban jelent meg, Göncz Árpád 1990 után elmondott válogatott beszédeit tartalmazta. A második kiadás több is, kevesebb is ennél. A politikai beszédek közül csak azok a szövegek kerültek be a mostani kötetbe, amelyek a rendszerváltás utáni időszak legfontosabb eseményeihez kötődnek. A válogatás így látványosan elmozdult az esszé irányába. "Esszé-beszédek" az első kötet lezárása óta elhangzott, most először olvasható szövegek is.
A kötet írásai összességükben egy politikus-író-értelmiségi gondolatait, töprengéseit tükrözik. A mi életünkről, a mi világunkról. S amiképpen ez a világ is folyamatosan változik, minden újabb beszéd újabb válasz egy újabb helyzetre. S mivel nincs kész válasz, a töprengésnek sincs végeredménye.
|
